Együttműködési keretmegállapodást kötött az Infokommunikációs és Információtechnológiai Nemzeti Laboratórium az Államadósságkezelő Központtal és a Magyar Államkincstárral. A három szervezet
Az Infokommunikációs és Információtechnológiai Nemzeti Laboratórium Szakmai Napja 2024. április 16-án sok érdeklődőt vonzott. A Szakmai Napon elhangzott előadások egyik kiemelt célja az volt, hogy
A Balaton Magyarország legnagyobb és egyik legnépszerűbb üdülőhelye, amely számos turistát vonz minden évben. A különböző vízi eszközöket és járműveket használók biztonsága mindig is kiemelt
A bűnügyi vizsgálatok során a helyszínelési folyamat kulcsfontosságú a bűncselekmények rekonstrukciójában és a bűnügyi eljárás sikeres lebonyolításában. A digitális technológiák fejlődése új
2023. november 9-én az InfoLab Szakmai Napja nagy érdeklődés mellett zajlott le. A zártkörű rendezvénynek az IdomSoft Zrt. biztosította a helyszínt, a főszerep pedig ezúttal is a tudománynak és a
Az Európai Bizottság tudományos testülete a Magyarország állami digitalizációját végző IdomSoft Zrt. fejlesztését a hét legígéretesebb megoldás közé sorolta. Az elmúlt időszakban a digitalizált és
A kiberbiztonsági hónap keretében hagyományosan megrendezésre kerülő CyberSec 2023 konferencián az InfoLab szakmai vezetője előadást tartott a projekt keretében folyó kiberbiztonsággal összefüggő
Az idén Horvátországban megrendezett Intelligens Rendszereket és Információtechnológiát központba állító Nemzetközi Szimpóziumon (SISY 2023) az InfoLab bemutatta a projekt keretében folyó kutatásokat
Ismét a kutatás a középpontban! Az Infokommunikációs és Információtechnológiai Nemzeti Laboratórium (InfoLab) projekt keretében végzett IdomSoft Zrt. és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kutatása